5+1 kiegészítő amire mindenképpen szükséged van a téli bringázáshoz

Minden amit tudni akartál az edzőgörgőkről és esetleg nem merted megkérdezni
2018-01-16
Hogyan válasszunk kerékpáros világítást? Nem minden a fényerő!
2018-01-29

A tavaszias napok után újra beköszöntött a tél, ami nem meglepő, hiszen január van. Kerékpározni hidegben is lehet, sőt megvan a maga szépsége a hóval borított tájnak vagy a zúzmarás erdőnek. Néhány dologra azonban nem árt felkészülni, sőt a bringának is szüksége lehet téli felkészítésre! Ehhez ad az M&M Bike most tippeket nektek.


A téli bringázás legnagyobb buktatója a megfelelő ruházkodás szokott lenni, hiszen ha túlzottan izzadsz akkor fázni fogsz, ha meg túl vékonyan öltözöl fel, akkor szintén fázni fogsz. Mindenkinek más a hőháztartása, ezért nem lehet egyértelmű iránymutatást adni. Ez főleg a végtagokra igaz. Valakinek 10 fokban már izzad a keze egy téli kesztyűben, míg más megfagyna egy őszi időre tervezettben.https://www.mmbike.hu/ruhazat_54/kesztyuk És ugyanez igaz a cipőre is.

Lényeges a réteges öltözködés is, főleg az, hogy az egyes rétegek szinergiában legyenek egymással. Tehát hiába van rajtad egy kiválóan lélegző softshell felső, ha alatta egyszerű pamut pólót viselsz technikai aláöltözet helyett. De egy jó téli cipőbe sem szabad hagyományos zoknit húzni, mert közös tulajdonságuk, hogy felszívják a testedről az izzadtságot, és sosem eresztik, tehát nem adják tovább a következő rétegnek ami a végén ki tudná párologtatni.

A variációk száma tehát közel végtelen, de felkészült kollégáink maguk is bringáznak télen, tehát biztosan tudnak segíteni a megfelelő cucc kiválasztásában. Most pedig megpróbálunk néhány tippet adni kiegészítőkre, mi az ami nélkülözhetetlen, ha nem csak 1-2 napot akarsz tekerni a tél folyamán!

1-Téli sisak bélés: Ha esetleg Casco fejvédőd van, vagy tervezel ilyet venni, akkor jó hírünk van, ezekhez kapható bélés, amivel komfortossá teheted a téli biciklizést. Persze kiváltható téli sapkával, de sokkal komfortosabb az integrált megoldás. Más sisakhoz pedig a Kellys Thermo sapkáját ajánljuk, ami vékony, így a bukó alatt is kényelmes viseletet biztosít, mégis melegen tartja  a fejet és a füleket, illetve gyorsan szárad és kiválóan kipárologtatja az izzadtságot.

2-Téli cipő: Igen, drága, de mégis ez a legjobb ár/érték arányú megoldás. Valóban nincsen mindenkinek szüksége kifejezetten téli cipőre, sőt sokan lesznek akiknek szükségük lenne, de nem fogják tudni megfizetni. Egy „sima” minőségi nyári bringás cipő is nagyjából 30.000 forintba kerül. Ezt kell a gyártóknak elkészíteni melegre és vízállóra, sőt lélegzőre elkészíteni. Ehhez hozzá jön még a kisebb darabszám, és meg is van miért ennyi az annyi. Cserébe sokkal komfortosabb megoldás mint a kamásli, és azért azokból is bőven 10.000 forint felett van egy minőségi darab! A Nortwave téli cipőit főleg azoknak ajánljuk akik sokat vannak kint a zord időben, vagy egyszerűen csak szeretik a kényelmes megoldásokat. A Gore-Tex membrán vízállóvá, és lélegzővé tette, a Neoprene anyag pedig meleggé varázsolja a tekeréseket. Kompromisszum mentes megoldás.

3-Thermo kulacs: a CUBE thermo kulacsa melegen tartja a bele töltött folyadékot, és persze nyáron hidegen ahogy szeretnéd. Kupakja megvédi a „szopókát” a felverődő latyaktól, víztől, duplafalú kialakítása pedig két órán át tartja a hőmérsékletet.

4-Ivózsák: ha kevés neked a kulacs, mert órákon át kint vagy terepen, vagy országúton, akkor jó megoldás lehet a hátizsákba rakott víztartály. A hátadon viszonylag melegen fog maradni a bele töltött folyadék, de a csőbe sokkal könnyebben belefagy, ezért is készítette a Kellys a KLS Tank nevű cuccát neoprene védőburkolattal. Nyilván nyáron is jól jön, hiszen nem melegszik fel a csőben a folyadék 🙂

5-Softshell kabát: Amikor igazi „all in one” felsőt keresel, akkor itt a Pearl Izumi Elite softshell kabát ami alá elegendő egyetlen rétegnyi aláöltözet, mégis akár -5 fokig is komfortos a viselése. Meleg mint egy polár felső, de vízálló és lélegző mint a Gore-Tex membrános „merevebb” kabátok. Szabása picit „megengedőbb”, így mindenkin jól fog állni. Ez a legmelegebb megoldás, főleg a fázós bringások számára.

5+1-Akkuvédő: Bizony, nem csak neked van szükséged védelemre a hideg ellen, hanem az elektromos kerékpárok akkumulátorának is. Ha másért nem is, de a hatótáv növelése érdekében mindenképpen, hiszen mínuszokban sokat csökkenhet a megtehető kilométerek száma. A neoprene anyag nem csak a test melegen tartására alkalmas, hanem az akku megvédésére is. A töltöttség kijelzésére szolgáló LED-ek látszanak akkor is amikor a védő rajta van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük