Van egy hangulata az ilyen versenyeknek, olyan bringás sziget érzés. Mindenhol csapatok, szól a zene, sütögetés, nevetés, bandázás. Tényleg, mint egy bringás fesztivál. Még péntek hajnalban tekertem a pályán két kört. Semmi vészeset nem találtam rajta. A táboron belül egy csiki-csukis résszel kezdtünk, elsőre nagyon nem tetszett a sok kanyar, de pár menet után megtaláltam az íveimet és egyre jobban megtetszett az a rész is. Kevés beton után következett a pálya munkásabb fele, rövid, de meredek fel, aztán hajtű le, és aztán ismét fel. Jól lehetett itt előzni, ha jó erőben volt az ember.
Pici lejtőzés után jött a „puszta„, a 35 fokban egy mászás, semmi árnyék csak a tűző nap. (Vasárnapra nem volt már a meleg, helyette akkora szembe szelet kaptunk, majdnem megállította a kerékpárt felfelé.) Egy kicsit hosszabb gurulás után értünk el a pálya egyik technikásabb szakaszához, egy balos kanyarba építettek egy lassítónak szánt ugratót, az érkezési pontra gumiabroncsok voltak felbálázva. Egyszer-kétszer majdnem sikerült levenni. A pálya második fele következett – ezt nagyon élveztem – erdőben viszonylag egyenes nyomvonalon haladtunk, jól tekerhető, előzhető szakasz volt. A végére volt még a „technika” a pályán, pár kő között kellet elmenni. Sajnos sokan nem vették észre, hogy jobbról simán kerülhető volt. Ha ezen is túl jutottunk, már csak egy balos és egy széles murvás autóút vezetett vissza a tábor területére, itt lehetett megnyomni neki. Minden körben kolompoltak és buzdítottak, külön köszönet érte a srácoknak. Ennyi volt egy kör, jó gyors pálya, semmi technika, csak kanyar, kanyar, kanyar és sprint.
Szombat 12-kor elindult a mezőny, én 4 etapot kaptam a tervek szerint: kettőkor, nyolckor, hajnal kettő, reggel nyolckor leszek a pályán. Egy óra körül ellenőriztem a Cube Reaction kerékpáromat, guminyomás rendben, teleszkóp rendben, lánc olajozás rendben, váltó rendben. Fél kettőkor neki álltam melegíteni, aztán irány a váltó zóna. Kettő óra: mint egy versenyló, ami már futni készül, álltam a depóban és vártam a váltótársam. Aki szépen tovább is ment egy körre. Nem volt meg a teljes összhang. 🙂
Kb. 20 perc múlva jött újra. Megtörtént a váltás, végre elindulhattam. Futás kifelé a váltó zónából, aztán nyeregbe. Mondtam magamban akkor tekerjük meg. Nagyon élveztem az íveket, sikerült ráérezni a ritmusra. Fejben is össze állt a pálya. Nagyon jó érzés volt előzni az embereket, persze soha nem lehet tudni, ki mióta van kint és milyen etapot fut éppen. Én 4 kört tettem bele a közösbe.
Amikor beértem gyors ruha teregetés, pihi, szurkolás a pályán tekerőknek. A beígért eső 6 körül ért oda, mivel villámlott, megállították a versenyt. Új rajt 19:15-kor. Addig kicsit mókáztam, kipróbáltam Tamás Fatbike-ját. Egy buli bringa, mindig is mondtam. Lassan elállt az eső, megvolt az új rajt is, szokásos mederben folytatódott a verseny. 8 óra körül vettem át a stafétabotot ismét. A pályán csak javított a vihar. Már nem volt meleg és a por is eltűnt. Nagyon neki indultam, élveztem minden percét, amit a pályán töltöttem. Itt voltam a leggyorsabb, körrekordom 12:10-es lett. De az 5 kör is meglett 1 óra 2 perc alatt. Nagyon elégedetten szálltam le a bringáról. „Húúú ez állat volt ilyet kérek még„. Egy érdekes eset történt még este. Kiderül egy másik Ariel is nyomja a pályán. Aztán persze megtaláltuk egymást és összepacsiztunk. Na tényleg ritkán történik ilyen, ritka nevünk van. 🙂
Említettem a tervet, de minden terv papíron szép, de a valóságban mindig átalakul. A hajnali kettő órás indulásból egy körül bevetés lett. Magamban tudtam, egy hosszabb etapot kell mennem, hogy az idősávok vissza kerüljenek a helyükre. Lassabban is kezdtem és számoltam a köröket. A pusztában olyan erős szembe szelet kaptunk, hogy tényleg néha olyan érzésem volt, hogy megáll a bringa. Akkor álltam ki, amikor már teljesen elfogyott a vizem a kulacsból. Nem vittem csere kulacsot, amit be tudtak volna adni, ezért sajnos ki kellet jönnöm a 7. kör végén. Elfáradtam nagyon. Nem kellett mesét mondani, elaludtam, mint a bunda. Valamikor 7:00 előtt keltettek, hogy menni kellene. Összekapartam magam. Az első körben éreztem ez most nagyon nem megy. Végig nyomtam az 5 kört, de szenvedtem, mint a kutya. Az éltetett, hogy ezzel vége, letudom a verseny. Mikor leváltottak, benéztem a Dr.Bike-os barátaimhoz, akik egy nagy szelet dinnyével kínáltak meg. Nekik már pedzegettem, hogy lehet a végén még menni kell pluszban, mert el vagyunk csúszva időben. A gyanúm be is igazolódott, az utolsó egy órára nem volt már ember, ezért elkezdtem a felkészülést a tényleges utolsó menetre.
Elballagtam a Nutrixxion-os sátorhoz és kértem még egy gél/energy shot kombót, hátha segít valamit. Közeledett a 11 óra, amikor megint egy váratlan esemény történt, a csapatban történt egy esés, váltani kellett azonnal. Kaptam a cuccomat és rohanás a váltó zónába. Akkor most már minden mindegy alapon nyomjuk meg. Hátra volt még 1 óra 20 perc. Nem tudom leírni milyen érzés volt letekerni az a majdnem másfél órát, de a köridők mindent elárulnak. A második legerősebb etapom lett. A célba érés fantasztikus volt. Megcsináltuk, megcsináltam vége.
Az élmény fantasztikus, leírhatatlan. Célban a barátok, sporttársak gratulálnak és persze én is viszont. Köszönet a csapatnak, a segítőknek és persze mindenkinek, aki ott volt és jó érezte magát.
A képeket köszönjük Borsa Miklósnak és Fehér Beának.
